Belföld

Emmi: több mint 680 millió forinttal támogatja a kormány a pedagógus-utánpótlást

24.hu
24.hu

2016. 09. 16. 13:52

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az idei tanévben is meghirdeti a pedagógus-utánpótlás biztosítását segítő pályázatot, a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programot. A pályázatra, amelyre több mint 680 millió forint áll rendelkezésre, szeptember 30-ig lehet jelentkezni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatási államtitkársága pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a pályázat legfőbb célja a kiválóan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlás biztosítása. Szeretnék emellett növelni a szakos tanári ellátottságot, motiválni a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatókat a hivatásuknak megfelelő munkakörben történő elhelyezkedésre, valamint álláshelyet szeretnének biztosítani számukra a diplomaszerzést követően.

A sikeres pályázók számára az ösztöndíj már az első félévben 125 ezer és 375 ezer forint közötti összeget jelenthet. A pedagógushiány miatt a kiemelten támogatott szakok közé tartozik az informatika-, matematika-, testnevelő, biológia-, fizika-, kémia-, technika-, életvitel- és gyakorlattanár, valamint a természetismeret-környezettan tanárszak.

Kitértek arra is: a programban részt vevő hallgató a támogatási szerződés aláírásával vállalja, hogy az általa megjelölt három megye egyikében, a központ által megjelölt köznevelési intézményi kör közül választva, főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, és azt tartósan, de legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időre fenntartja. 2013-2014-ben 529 pályázóból 393 hallgató kötött támogatási szerződést, a következő tanévben 570-ból 470 hallgató járt sikerrel, az idén 478-ból 358 pályázó vehet részt a programban.

Jelenleg 1127 magyarországi lakcímmel rendelkező és 29 szomszédos országban élő, de magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló hallgatónak van aktív szerződése. Negyvenöt szerződés felmondás, vagy az képzésből kikerülés következtében szűnt meg.

A program forrása a központ költségvetésében a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjprogram finanszírozására elkülönített keret, amely évről évre nő. 2013-ban 80 millió forint, 2014-ben 361 millió forint, 2015-ben 594,3 millió forint, idén pedig már 680,6 millió forint áll rendelkezésre.

A pályázat elektronikus beadásához a Központ honlapján található elektronikus felület áll rendelkezésre, itt.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.