Belföld

Előzetesben az anyósfenyegető, feleségrugdosó

A feleségét bántalmazta, az anyósát azzal fenyegette, hogy eltöri a nyakát.

Kapcsolati erőszak bűntett, testi sértés bűntett kísérlet és zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a ceglédi rendőrök egy 43 éves abonyi férfi ellen. A gyanúsított még augusztus elején otthonukban – előzetes szóváltást követően – tettleg bántalmazta feleségét – írja a police.hu.

M. Zsolt augusztus 13-án délelőtt elment anyósa házához, ahol felesége közös gyermekükkel tartózkodott. A férfi a felesége édesanyjával veszekedett, majd megfenyegette, hogy eltöri a nyakát. Néhány héttel később – szeptember első hetében – ismét többször bántalmazta a feleségét. A nőt rángatta, többször megrúgta és ököllel a végtagjait megütötte.

A ceglédi rendőrök pénteken este elfogták, előállították, gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették a férjet, akinek az előzetes letartóztatását az illetékes bíróság hétfőn elrendelte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik