Belföld

Úgy néz ki, a kormány előre tudja, hogy rengeteg pert fog elveszteni a magyar börtönállapotok miatt

Jelentős összeget spórolhat meg az állam, ha elfogadja az Igazságügyi Minisztériumnak (IM) a fogvatartottak kártérítéséről szóló javaslatát, írja hétfői számában a Magyar Idők.

A koncepció 2000 forintban maximálná a napi sérelmi díjat. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával összevetve ez mintegy 180 ezer forint megtakarítását jelentené évente rabonként.

A lap értesülése szerint napokon belül újabb egykori fogvatartott kártérítéséről dönthet a Fővárosi Törvényszék. Legutóbb júliusban a “tescós rabló” nyert pert a Budapesti Fegyház és Börtönnel szemben, fogva tartásának rossz körülményei miatt.

A kártérítési eljárások eddig gyakran Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előtt értek véget, ezért is készült a tárcánál egy tervezet. Fahidi Gergely ügyvéd indokoltnak és észszerűnek mondta jogszabály-módosítással megelőzni a további tömeges elmarasztalásokat, ráadásul egy 2015-ös úgynevezett pilot ítélet elő is írta, hogy ki kell dolgozni az elszenvedett sérelmek kompenzálására szolgáló tervezetet.

Az ügyvéd felidézte, az EJEB eddig jellemzően háromezer euró körül állapította meg az egy fogvatartottra eső évi kártérítést, ami mintegy 900 ezer forint. Az IM-tervben szereplő legmagasabb tétel, a napi kétezer forint viszont durván 720 ezres éves kárpótlást tesz ki. Fahidi úgy vélte, ez az az összeg, amellyel az állam is jól jár, és még a sérelmet szenvedett fogvatartottaknak is elfogadható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik