Belföld

Bekábult utasok támadtak a budapesti taxisra

24.hu
24.hu

2016. 09. 12. 15:29

Valószínűleg ivott vagy drogot fogyasztott az a két ember, akik kiraboltak egy taxist szombat éjjel Budapesten. A támadók összesen 6-8 ezer forintot zsákmányoltak, de – állapotuk  miatt – nem tudtak elég gyorsan menekülni – értesült a 24.hu.

Ahogy arról beszámoltunk, a 27 éves fiatalember és a 33 éves nő a Kosztolányi Dezső téren keveredett szóváltásba a taxissal útközben, aki megállt és arra kérte őket, hogy fizessenek. A sofőr látta, hogy a férfi kezében egy nagyobb címletű pénz van, ezért ő is pénzt vett elő, hogy vissza tudjon adni. Ekkor kapta ki a fiatalember a tárcáját a kezéből, és több alkalommal próbálta megütni. A bántalmazásba a nő is becsatlakozott, de “csak” a ruhájában sikerült kárt tennie.  Végül közterület-felügyelők léptek közbe.

Úgy tudjuk, a taxis éppen azért akarta kirakni őket a kocsiból, mert mindketten kábultak, illetve ápolatlanok voltak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a kupával az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés után a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.