Csizmadia Ervin az Élet és Irodalom legfrissebb számában arról ír, mit tanulhatna a mai a 2006–2010-es ellenzéktől, ahogy azt korábban a Fidesz is tette. A Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője elemzésében visszaidézi, hogy éppen tíz éve, szeptember 9-én jelent meg a Magyar Nemzetben Orbán Viktor cikksorozatának utolsó része. (Orbán Viktor első írása 2006. július 29-én jelent meg. A sorozat „A vízválasztó” címet kapta – a szerk.)
De a dolog pikantériája, hogy a cikkek még az előtt jelentek meg, hogy a közvélemény az őszödi beszédet megismerhette volna. A szerző ezekben az írásokban nem leplezi le magát, nem teszi nyilvánvalóvá, hogy ismerné a beszédet. De persze – ahogy már sokan kimutatták – nem kétséges, mindent tud: a cikkek feladata e tudás birtokában „leleplezni” a baloldal és a Gyurcsány-kormány „szervezett politikai hazugságait”.
Csizmadia Ervin ezzel most azért hozakodik elő, mert azt állítja, hogy a tartósan rossz bőrben lévő mai ellenzék megújulásában is fontos szerepe lehet „külső” tényezőknek és a mai ellenzéknek bőven lenne mit tanulnia a 2006-os Orbán Viktortól, de ezzel nincs tisztában.
Politikai értelemben tanulni – bármily meglepő – elsősorban az ellenfelektől lehet. Ha az ellenfelet (mint az az elmúlt években történt) ellenséggé nyilvánítják, akkor ezzel elhárítják maguktól a tanulás minden lehetőségét. Hiszen ugyan kinek volna kedve tanulni esküdt ellenségétől? Az ellenség kívül áll a demokratikus versenyen, tehát vele szemben az egyetlen megengedett taktika a teljes elutasítás. Röviden szólva ez a logika vezérli ma a domináns balliberális gondolkodást.
Csizmadia Ervin ezt a taktikát nem tartja szerencsésnek, mert ellentétes a politika természetével, a versengéssel.
Egyrészt látványosan tanult a késő Kádár-korszak demokratikus ellenzékétől (hogyan kell társadalmi kapcsolatokat építeni); másrészt tanult az 1994–98-as MSZP-től (hogyan kell gazdasági hátországot építeni és karbantartani).
Szerinte – a Fidesszel ellentétben – a mai ellenzékből hiányzik a tanulóképesség, a realitások figyelembevétele.
A Fidesz a mai ellenzék számára nem több, mint eltakarítandó kupac, nem is merem mondani, milyen kupac. Ami, ugye, dühkitörésnek jó, értelmezésnek kevés.
A politológus szerint az ellenzék addig nem kerül versenyhelyzetbe, míg realitástagadó attitűdjén nem változtat, nem tudja megkülönböztetni a Fidesz két korszakát (a mait és a 2006-ost). A szerző elismeri, hogy hatalmas ugyan a különbség a 2006-os és a mai ellenzék között, de mégis úgy véli,
ha az ellenzék győzni szeretne, stratégia kell. Ha ezt magából, a saját világából nemigen tudja előbányászni, akkor nézzen körül ott, ahol sikert tudtak produkálni. A jobboldalon.
Csizmadia Ervin emlékeztet rá, hogy az Orbán-cikkek központi témája a hazugság.
Ez nagy helyzeti előny, de persze kockázata is van. Hiszen zártkörű információkra alapozva kell megfogalmaznia azt, amit nyíltan nem akar: hogy a kormány politikája hazugságokra épül.
Csizmadia szerint 2006 nem csak az őszödi beszéd miatt fontos. A beszéd egy hosszú leépülés kezdete volt a balliberálisoknak, míg Orbán Viktor cikksorozatával a másik oldalon felemelkedés indult el. Mindkét folyamat máig tart, de csak együtt érdemes elemezni, akkor lesz teljes a kép. A mai ellenzéknek vissza kell térnie az alapponthoz és tanulmányoznia, hogy egy válságba kerülő kormány ellenében miként lehet sikeres az ellenzék. Az kevés, hogy a balliberális oldal szerint az Orbán-kormány egy korrupt csődtömeg, ha nem tud vele szemben „sikergyanús” politikai innovációt felmutatni. 2016 megértéséhez 2006-on át vezet az út – zárja írását a politikai elemző.
A Csizmadia által vezetett központ munkatársa előzőleg a 168 Órának arról beszélt, hogy az MSZP lényegében már csak alkukról, kompromisszumokról, véget nem érő helyezkedésekről szól, és szerinte Orbán Viktornak jó néhány embere van az MSZP-n belül is. Ő a legnagyobb játékos. Direkt vagy áttételes módon mozgatja a szálakat. Szentpéteri Nagy Richard úgy vélte, a szocialistákon belül van olyan, aki csak gesztusokat tesz a Fidesznek, hogy rá ne lőjenek, de olyan is, akinek simán odaszólhatnak, akit a megfelelő eszközökkel „fognak”.
