Belföld

Kiderült, hogyan került Juhász Péterhez a Portik-Rogán fotó

A 444.hu kérdezte meg Juhász Pétert, az Együtt politikusát, hogy hogyan került a birtokába az a fénykép, amelyen Portik Tamás Rogán Antal társaságában látható. A Pesti Srácok, a TV2 és az Origo is arról írt, Juhász Pétert Portik Tamás pénzeli, az Együtt politikusa azonban határozottan cáfolja ezt az állítást.

Juhász Facebook-videóban reagált a vádakra, és részletesen taglalta, hogy nem ismeri Portik Tamást és soha nem kapott tőle pénzt semmilyen formában, aki mást állít, azt be fogja perelni. Azt is elmondta, hogy a Rogán-Portik tárgyalás után találkozott egy F. Erika nevű nővel, aki Portik kapcsolattartója. A nő megkérte, hogy gyűjtse neki össze kinyomtatva a tárgyalásról megjelent cikkeket, mert ő “nem ért az internethez”, hogy tájékozódhassanak az ügyről. Juhász pedig megkérte a sajtófigyeléssel foglalkozó kollégáját, hogy segítsen F. Erikának, hogy a beszélőkön be tudjon számolni Portiknak. A TV2 és az Origo ebből a megszólalásból vezette le, hogy Juhász elismerte, hogy Portiknak dolgozik.

A fénykép története

A 444.hu-nak Juhász azt mondta, júniusban, a Rogán-Portik szembesítés után felkereste őt valaki azzal, hogy további információi vannak az ügyben. Juhász találkozott az illetővel, F. Erikával, aki ekkor kérte meg arra, hogy segítsen az anyagok összegyűjtésében. F. Erika azt mondta, van olyan fénykép, amin Rogán és Portik egyszerre szerepelnek, és ezt meg tudja szerezni. A fénykép állítólag Portik Svájcban élő családtagjaitól van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik