Balta (balta, baltás támadó, )
Belföld

Megúszta a börtönt az orgoványi baltás támadó

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 09. 08. 11:33

H. Lászlót halálosan megfenyegette a házánál ellensége, Ö. Domonkos. H. ezért egy baltával rohant ki az utcára elégtételt venni. Megszületett a másodfokú ítélet.
Korábban a témában:

Megszületett a másodfokú ítélet a Szegedi Ítélőtáblán az orgoványi baltás támadás ügyében – közölte a bíróság csütörtökön. H. László ügyének minősítése változott meg, a bíróság figyelembe vette, hogy a sértett többször fenyegette H.-t, sőt a házára is rátámadt. Így H. 2 év, 5 évre felfüggesztett börtönt kapott, az ítélet pedig jogerős.

A román állampolgár H. még Romániában ismerkedett meg Ö. Domonkossal. H. 2014-ben költözött Orgoványra, még ebben az évben rosszra fordult a viszonya Ö.-vel. Hamar üzengetések és személyes balhézások következtek, egymás megverésével fenyegetőztek, főleg az erősebb felépítésű, testesebb Ö.

Miután a vádlott apja 2014. július 20-án közölte a sértettel, hogy nem félnek tőlük, ő két ismerősével a vádlott házához ment, és kiabálni kezdett, hogy megöli H.-t és a családját. H. baltával a kezében rohant ki, kétszer is lesújtott vele az áldozatra, aki az első csapást a kezével védte ki, a második pedig a mellkasát érte. Az ismerősei elszaladtak, a vádlottat a saját anyja vonszolta el.

A sértetten több műtétet hajtottak végre, volt sebesülése, ami 5 hónap alatt gyógyult be. Közvetlen életveszélyben nem volt, azonban ha az első csapást nem hárítja a karjával, akár meg is halhatott volna. Az ügyben még tavaly novemberben született elsőfokú ítélet a Kecskeméti Törvényszéken, ez szintén 2 év, 5 évre felfüggesztett börtönről szólt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Visitors walk past a 5G logo during the Mobile World Congress on the third day of the MWC in Barcelona, on March 1, 2017. 
Phone makers will seek to seduce new buyers with artificial intelligence functions and other innovations at the world's biggest mobile fair starting today in Spain. / AFP PHOTO / Josep Lago
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.