Belföld

Tatabányai gyermekgyilkosság: a tárgyaláson az anya végig rezzenéstelen arccal ült

Szeptember 6-án folytatódott annak a nőnek a tárgyalása, aki tavaly tavasszal halálra szurkálta nyolcéves lányát. Az asszony korábban azzal is indokolta tettét, hogy megtudta, a volt férje barátnőjét is anyunak szólítja a kislánya. Ezen kívül azért is aggódott, mert a férfi új családjával Németországba akart költözni – írja a velvet.hu.

Tavaly húsvétkor a nő öt napra magához vette a kislányt, ekkor pezsgőben nyugtatókat oldott fel, hogy elbódítsa a gyereket. Ezek után egy késsel több helyen megszúrta, ami után külső és belső elvérzés miatt leállt a kislány keringése. Ez okozta a nyolcéves lány halálát.

A tárgyaláson az anya végig rezzenéstelen arccal ült, semmit nem akart mondani. A tanúk közül többen sírógörcsöt kaptak, sokkos állapotban beszéltek a látottakról. Azt mondták, az anya sosem rendelt ételt, viszont alkoholt többször vitt fel a szobájába. Mindig azt mondta, egy ismerőse látogatja meg, de sosem jött hozzá senki.

Egy másik tanú szerint a nő többször azt kiabálta, olvassák el a levelét, hogy megértsék, miért tette. Azt is mondta, hogy öljék meg. A nő nem akart semmit az elhangzottakhoz fűzni.

A gyilkosság után a rendőrök rátörték a szoba ajtaját, a nő részeg volt, az összevagdosott holttestet az ágyon egy takaró alá rejtette. A kés is ott volt az éjjeliszekrényben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik