Belföld

Hiába ígérték, több mint ezer tanár kimarad a fizetésemelésből

24.hu
24.hu

2016. 09. 07. 06:49

Több mint ezer, nyugdíj előtt álló tanárnak 26 ezer forintos fizetésemelést ígértek. Az oktatási államtitkárság rögzítette, hogy azok a tanárok, akik 2016. szeptember 1-jén hét évre, vagy annál kevesebb időre lesznek a nyugdíjkorhatártól, és nem vettek részt minősítési eljáráson, automatikusan átkerülnek pedagógus II. fokozatba.

Kezdettől fogva gyanús volt, hogy bizonyos tanárokat kizárnának az átsorolásból, végül be is igazolódott a gyanú, több mint ezer pedagógust zártak ki a lehetőségből – írja a nol.hu. Július 29-én azzal egészítették ki a feltételeket, hogy “kivéve, ha korábban sikertelen minősítési eljárásban vett részt”.

Augusztus végén, a tanévnyitó értekezleteken tudták meg, hogy akik 2015-ben jelentkeztek, de nem töltötték fel portfóliójukat a november végi határidőre, azokra nem vonatkozik az ígéret. Nem érvényes rájuk semmilyen minősítés, de a hivatalos értelmezés azt mondja, részt vettek a minősítési eljárásban, amit sikertelennek nyilvánítottak.

Aki úgy nem készítette el portfólióját, hogy jelentkezett a minősítésre, azt kizárták a méltányosságból, így nem kap fizetésemelést. Aki viszont úgy nem készített portfóliót, hogy nem is jelentkezett, az automatikusan a magasabb fizetési osztályba kerül. Olyanok is vannak, akik 2016-ban jelentkeztek, mert erre szólította fel őket az Oktatási Hivatal, ők semmit nem töltöttek fel, mégis magasabb besorolásba kerülnek.

A pedagógus II. kategóriába összesen 7930 tanár kerül át, közülük 5630-an ideiglenesen eddig is ide tartoztak. Sikertelen minősítést 1376 pedagógus kapott, ebből 1321 azért, mert nem töltött fel portfóliót.

 

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.