Belföld

Egy Középkereszt-tulajdonos elmondta a közmédiában, hogy a cigányok és a zsidók járnának rosszul a menekültek érkezésével

Tőkéczki László történész, aki 2014-ben Magyar Érdemrend középkereszttel tüntettek ki, elmondta véleményét a menekültekről a közmédiában. 

Tőkéczki a németekkel kezdte, aggodalmát fejezte ki, mert szerinte a sok százezer bevándorlónak nincs nyelvtudása, szaktudása, emberi kapcsolatrendszere és amúgy sem akarnak alkalmazkodni. Szerinte ezt Magyarország nem bírná el, éppen ezért,

meg kellene célozni a cigányokat,

és elmagyarázni nekik, ha hozzánk be akarnának telepíteni 50-60 ezer embert

akkor kész, a cigányok segélyezésének vége,

mert ugyanazt a pénzt fel kéne osztani, és így nem érdekük a cigányoknak sem a befogadás.

De Tőkéczki aggódik ” a baloldali típusú szervezetek” miatt is”, a feministáknak, homoszexuálisoknak, a

hogy is mondjam, a zsidóságnak,

de az ateistáknak is, hogy ha bejön az iszlám, szerint nekik végük.

A történész szerint még a keresztények járnának a legjobban, mert ők áttérhetnének vagy másodosztályú állampolgárokként élhetnének, ha befogadnánk menekülteket.

A sorosozás sem maradt ki, szerinte Soros csak a hasznot nézi.

(hvg)

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik