Belföld

Több ezer menekültet akartak visszaküldeni Ausztriából Magyarországra

Hétezernél is több menekültet akartak hozzánk visszatoloncolni az idén Ausztriából, ám mindössze négy esetben történt meg az átvétel, írja az Magyar Nemzet. 

Orbán Viktor néhány héttel ezelőtt biztosította Ausztriát, hogy Magyarország visszaveszi azokat a menekülteket, akik hazánk területén léptek be az Európai Unióba.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint

idén 7200 megkeresés érkezett menekültek visszatoloncolásáról, de ebből csak négy személyt adtak át hazánknak.

Magyarország ilyen esetekben az érintetteket azonnal tovább is szállítja oda, ahonnan jöttek, mert szerződésünk van a nyugat-balkáni országokkal.

A szám azért lehet ilyen kevés, mert a kormány szerint a menekültek nagy része Görögországban lépett be az EU területére, igaz, ezt a miniszterelnök nem említette meg ausztriai látogatása során.

A Belügyminisztérium tájékoztatásából az is kiderül, hogy hogy idén augusztus 15-éig

összesen 19 542 esetben kérték a különféle uniós tagállamok, hogy vegyük vissza a korábban nálunk regisztrált menekülteket.

Legnagyobb arányban Németország, Ausztria, Franciaország és az Egyesült Királyság akart élni a dublini rendeletben lévő visszaküldési lehetőséggel. Ezek nagy része viszont nem valósulhatott meg, mert, ahogy fent írtuk, a kormány azt mondja, az érintettek Görögországon keresztül érkeztek.

A tavalyi évet is figyelembe véve összesen az 52 000-et is eléri azoknak a száma, akiket különféle uniós országból hozzánk akartak visszatoloncolni.

Magyarország területére 432-en próbáltak illegálisan bejutni péntektől vasárnapig a magyar-szerb határon.

A rendőrök és a katonák 239 ember illegális belépését akadályoztak meg az ország területére, 193 embert pedig feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

A július 5-én hatályba lépett új szabályok szerint azokat a menekülteket, akiket a szerb vagy a horvát határtól számított nyolc kilométeres távolságon belül feltartóztatnak, visszakísérik a kerítésen található kapukig, és útbaigazítják a legközelebbi tranzitzóna felé. Azok ellen, akik esetében bizonyítható, hogy átlépték vagy megrongálták a határzárat, illetve embercsempészettel gyanúsíthatók, továbbra is büntetőeljárás, a román és ukrán határszakaszon elfogottak esetében idegenrendészeti eljárás indul.

A rendőrök 31 határsértőt fogtak el Magyarország területén a hétvégén, két ember ellen embercsempészés, négy ember ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik