Belföld

Bezártak egy kínai éttermet Budapesten, mert finoman szólva megette a kosz – Fotókkal

Pergő vakolat, a kosztól elfeketedett falak, piszkos ajtók, ablakok, eszközök és berendezési tárgyak fogadták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal embereit abban a fővárosi távol-keleti étteremben, ahol éves terv szerint ütemezetten laboratóriumi vizsgálatra szerettek volna élelmiszermintát venni az ellenőrök. Az áldatlan állapotok miatt a mintavétel elmaradt, az üzletet be kellett zárni, mivel az étteremben kosz és rendetlenség volt: a technológiai helyiségekben személyes tárgyakat, a fogyasztótérben szerszámokat tároltak, a zöldség-előkészítő helyiségben például hajszárítót, fogkefét és sampont tartottak, a raktárban pedig laktak.

kínai étterem 2

A személyzeti WC az alapanyagok tárolására használt folyosóról nyílt, az ajtajáról hiányzott a kilincs. Az üzletben a villanykapcsolók elfeketedésig szennyeződtek. Az étterembe vezető ajtó felett megbontották a falat, amiből csepegett a víz. A főzőtérben látszólag nem takarítottak, a falak, valamint a berendezési tárgyak, a hűtőszekrények, a különböző eszközök és edények egyaránt piszkosak voltak, a mennyezetről több helyen hullott a vakolat. A konyhában és a tálalópultnál a személyzetnek nem volt lehetősége kezet mosni.

kínai étteremben 3

A nyomon követhetetlen alapanyagokat rendezetlenül összevissza tárolták: egy helyen lehetett például megtalálni a tojást, a szárazárut és a különböző zöldségeket. A padlón a vegyszeres flakonok mellett étolajat tartottak. A hűtendő termékek sem voltak megfelelően elkülönítve: tisztítatlan gombát, készételt és műanyag vödörben áztatott rizstésztát tároltak ugyanabban a hűtőszekrényben.

Az alapanyagok, a helyben készült félkész- és készételek fagyasztása során sem biztosították a nyomon követhetőséget, a termékek nagy része azonosíthatatlan volt, de lejárt termékeket is találtak az ellenőrök.

kínai étterem 3

A NÉBIH szakemberei 38 tételt, 135 kilogramm nem nyomon követhető alapanyagot, félkész- és készterméket vontak ki a forgalomból. Emellett azonnali hatállyal felfüggesztették az étterem működését. Az eljárás folyamatban van, a vállalkozás több százezer forintos bírságra számíthat. Az étterem csak a hibák kijavítása, a dolgozók élelmiszerbiztonsági oktatása és a megismételt, eredményes hatósági szemle alapján nyithat újra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik