Belföld

Átvert egy 100 éves nyugdíjast, és elvette a félretett pénzét

Vádat emelt az ügyészség egy nő ellen Csongrád megyében, aki idős embereket vert át és szerezte meg a pénzüket. Kétrendbeli kifosztás bűntette miatt állítják bíróság elé az egyébként különös és többszörös visszaesőnek minősülő tolvajt.
A nő a vád szerint május elején százezer forintot emelt el Zsombón. Kifigyelte idős, nehézkesen járó áldozatát, aki a takarékszövetkezetből tartott hazafelé. Követte, majd miután hazaért, bekéredzkedett hozzá és közölte, hogy jó hírt hozott. Azzal a mesével állt elő, hogy látta, kiesett a kabátjából a pénz útközben, felvette és visszavitte a pénzintézetbe. A nyugdíjas bement a szobába, elővette a lepedő alá rejtett pénzét és ellenőrizte. A nő később kihasználta figyelmetlenségét, és elvette csaknem százezer forintját.
Egy hét múlva – ugyancsak Zsombón – elment egy másik nyugdíjashoz is. Nem kopogott, nem csengetett, csak besétált hozzá. Azt mondta, hogy a gyógyszertárból küldték és pénzt hozott vissza neki, mert többlet volt a kasszában és úgy sejtik, hogy az övé lehet. Hogy biztosak legyenek abban, a pénz tényleg az övé, kérte, hogy mutassa meg a spórolt pénzét. A lakó ezután elővette a másik szobában lévő kanapé ágytakarója alól az elrejtett bankókat, hatszázezer forintot és elkezdte leszámolni. A nő elkérte tőle a köteget mondván, majd inkább ő megcsinálja, mert fiatalabb és neki gyorsabban megy. Amikor áldozata nem figyelt, elvett belőle 400 ezret, a többit pedig visszaadta. A Csongrád Megyei Főügyészség tájékoztatásából kiderül: a 100 éves nyugdíjas a saját temetésére tette félre a pénzt.

Az ügyet a Szegedi Járásbíróság tárgyalja majd.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik