Belföld

Üzenetekkel bombázta kiszemeltjeit a zaklató budapesti nő

Hamarosan bíróság elé állítanak egy budapesti nőt, aki – ahogy az ügyészség fogalmaz – “közösségi oldalakon, illetőleg internetes alkalmazások segítségével próbált meg erőszakkal kapcsolatokat létesíteni”  férfiakkal.  Kétrendbeli zaklatás vétségével vádolják.

A vádirat szerint a nő 2015 márciusa és  2016 áprilisa között egy  hódmezővásárhelyi és egy hajdúböszörményi illetővel próbált meg közelebbi kapcsolatba kerülni. Rendszeresen, naponta többször kereste őket, egyiküknek több mint ezer nyilvános vagy privát üzenetet küldött, de az sem volt ritka, hogy telefonált.

Az üzenetekben egyébként “rendszeresen trágár, becsmérlő kifejezéseket használt egyrészt a sértettek nemi identitására, másrészt egészségi állapotára, harmadrészt pedig az életük kioltásának módjára történő utalással” – olvasható a Csongrád Megyei Főügyészség szerdai közleményében.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik