Belföld

Orvosi rendelőnél vertek össze egy fiatalt Szigetszentmiklóson

Hárman támadtak rá egy emberre egy szigetszentmiklósi egészségügyi intézmény bejárata előtt. Az eset még július 25-én történt, ám a verekedőket a napokban fogták el a rendőrök.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint a támadók – egy 28 és egy 40 éves budapesti férfi, illetve harmadik  társuk – a kora délutáni órákban csaptak le: kiszemeltjüket ököllel ütötték még azután is, hogy a földre került, sőt, többször fejbe is rúgták. A fiatalember súlyos állapotban került kórházba.

Az egyenruhások kedden kapták el a párost, pénteken pedig a bíróság úgy döntött, előzetes letartóztatásba helyezi őket. Cinkosukat még keresik, az ügyben testi sértés miatt folyik eljárás. Hogy a trió miért támadt a fiatalemberre, a rendőrség nem közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik