Belföld

Vége Bróker Marcsika cégének

kun-mediator(9)(960x640).jpg (Array)
kun-mediator(9)(960x640).jpg (Array)
Felszámolják a karcagi Kun-Mediátort.

Erről a Magyar Nemzet értesült a károsultak egy részét képviselő ügyvédtől. Dobrossy István azt mondta, kérdés, a rendőrség tud-e további olyan vagyont feltárni, amire eddig nem volt rálátása. A Kun-Mediátor Kft. vezetője, az Interpol által is körözött a Bróker Marcsikaként elhíresült D. Sándorné csaknem ezer embert károsított meg több mint 10 milliárd forintra – egyes becslések szerint 20 milliárd forintra – piramisjátékra hasonlító módszerrel.

Vége Bróker Marcsika cégének 1

Az egy éve indult és jelenleg is tartó nyomozás során 800 sértettet hallgattak ki. Az ügyvéd szerint a károsultak száma 1500-2000 között is lehet, csak nem mindenki fordult a hatóságokhoz. Akik jelentkeztek, hiába kérték, hogy hozzanak létre számukra kártérítési alapot, pedig Dobrossy István szerint komoly állami és banki felelősség van abban, hogy milliárdokkal károsíthatta meg ügyfeleit egy utazásszervező cég.

Az ügyvéd korábban éppen azért akarta, hogy a Kun-Mediátor cégnyilvántartásból történő törlése felszámolási eljárássá alakuljon át, hogy tisztázni lehessen, a lefoglalt vagyonból a hitelezői igényeket milyen módon, arányban lehet kielégíteni. Most úgy tűnik, valószínűleg csak a dolgozói bérekre lesz fedezet.

A rendőrség tavaly áprilisban sikkasztás gyanúja miatt nyomozást indított, mert a cég karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el ott megtakarításaikat. Korábban zárolták a Bróker Marcsi és cége vagyonát, és egyik rokona házát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik