Belföld

Településeket tartott rettegésben a putnoki család – Videóval

Uzsoráztak, hitelfelvételre kényszerítettek embereket és elvették, amire szemet vetettek – a gyanú egyebek mellett mindez a számlájára írható annak a putnoki családnak, amelynek tagjai ellen most vádemelést javasolnak a rendőrök. A megyei főkapitányság szerdán közölte: lezárták az ügyet. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.

Eszerint a család az elmúlt években szervezett formában, egymással együttműködve, összehangoltan és előre kitervelten követte el a bűncselekményeket, magukat„rettenthetetlen hadseregnek” nevezték. Mint kiderült, már két évtizede éltek abból, hogy megfélemlítették az embereket Sátán és Putnokon: elvették a pénzüket, kölcsönökbe kényszerítették őket, uzsoráztak.

Arra is volt példa, hogy a pénzbírságot, amit garázdaság miatt szabtak ki rájuk, az ügy sértettjének kellett kifizetnie, mert életveszélyesen megfenyegették. Egy házat pedig úgy szereztek meg, hogy rávettek egy egyedülálló asszonyt, hogy költözzön hozzájuk. Eleinte jól bántak vele, ám fokozatosan elvették mindenét, és rabszolgaként kezdtek bánni vele. A rendőrség szerint kifejezetten törekedtek arra, hogy áldozataikat minél inkább megsértsék, megalázzák, igyekeztek ugyanis nyomatékosítani, hogy velük nem lehet szembeszállni. A módszer sokáig működött, az érintettek egészen 2015 februárjáig hallgattak, ám végül – kihasználva a tanúvédelmi lehetőségeket – vallottak.

A rendőrök összesen tizennégy embert fogtak el, közülük tizenegyen előzetes letartóztatásban vannak, ketten nem hagyhatják el lakhelyüket, egy férfi pedig korábban más bűncselekmény elkövetése miatt börtönbüntetését tölti. Ötvennyolc bűncselekmény elkövetésével gyanúsították őket, rablással, zsarolással, személyi szabadság megsértésével, csalás, okirattal visszaéléssel, illetve szexuális kényszerítéssel is, ám ez utóbbira a rendőrség nem tért ki közleményében.

Olvasói sztorik