Belföld

Nem indokolt a menedékkérők egészségügyi szűrésének szigorítása

Az országos tisztifőorvos helyettese előbb komoly kockázatot említett, majd azt mondta, nem kell változtatni a szabályokon.

Sajtótájékoztatót tartott hétfőn a röszkei tranzitzónánál az országos tisztifőorvos helyettese és az Emmi egészségügyért felelős államtitkára. A tranzitzónában most 50 ember várakozik, az ő orvosi és gyermekorvosi ellátásuk megfelelő. Ugyanakkor a határ túloldalán kialakult spontán sátortáborban, ahol több száz ember hetekig vár, hogy beadhassa menekültkérelmét, rosszak a körülmények – állapították meg.

Kovács Attila helyettes tisztifőorvos nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a kerítésen túli, de még magyar területhez tartozó sávon lehetne-e tusolókat telepíteni – derül ki az Index beszámolójából. Ónodi-Szűcs Zoltán pedig a szerb oldal felelősségét hangsúlyozta a kerítésen túli részre vonatkozóan.

A tisztifőorvos helyettese úgy vélte: komoly kockázatot jelent, hogy az idén elrendelt 4100 szűrővizsgálatból csak 370-et tudtak végrehajtani. Kérdésre válaszolva elmondta: két szifiliszest, egy hepatitis C-s, illetve három hepatitis A-s esetet találtak, TBC-st idén nem. A szűrővizsgálat azokra vonatkozik, akik tovább mehetnek a tranzitzónából a szabad kijárást biztosító menekülttáborba, innen azonban sokan már azelőtt továbbállnak, hogy egyáltalán elrendelhetnék a vizsgálatukat – mondta Kovács.

Az azonban kiderült, hogy a tranzitzónában ők is átesnek elsődleges orvosi vizsgálaton, így a nyilvánvaló eseteket már ott kiszűrik. Sőt, megkérdezték, hogy ha nagy a kockázat, nem kellene-e szigorítani a szabályokon, és kikötni, hogy a menekülttábort csak szűrővizsgálat után lehessen elhagyni, de erre Kovács azt mondta: járványügyi szempontból nem lenne indokolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik