Belföld

Két nap alatt háromszor akarták kirabolni idős szomszédjukat

24.hu
24.hu

2016. 07. 29. 11:14

Egy nőt és három fiatalt állítanak bíróság elé Budapesten, akik a vád szerint két nap alatt háromszor jártak idős szomszédjuknál, hogy kirabolják.  Fegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt kell felelniük – egyebek mellett.

A Fővárosi Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint a rablás idején 44 éves nő és annak akkor 16 éves lánya tavaly július 27-én az esti órákban  jelentek meg 70 éves szomszédjuknál – a X. kerületben – hogy megszerezzék az értékeit. Velük tartott a lány 21 éves barátja is. Betörték az ablakot és bemásztak, ám miután rájöttek, hogy az asszony otthon van, elmentek.  Pár órával később azonban a fiatalok visszamentek. Eltakarták az arcukat, hogy a nyugdíjas ne ismerje fel őket és az ablakon át ismét bejutottak az otthonába. Az idős nő hallotta a zajt és odament, ekkor a fiú megragadta a karját és felvezette a galériára. Az asszony félt, ezért mert ellenkezni, hagyta, hogy felforgassák az otthonát. A páros egy karórát, arany karikagyűrűt és némi készpénzt talált, ezeket elvitték.

Két nappal később a 44 éves nő felvetette, hogy menjenek vissza, hátha találnak még értékeket. Ekkor ő is ment, valamint lánya, illetve ezúttal egy 17 éves fiú. Megint a kitört üvegen át másztak be. Az asszony előre kikészített egy botot, hogy meg tudja védeni magát, ha ismét rablók járnak nála. Igyekezett is elijeszteni őket, ám a tinilány kicsavarta a kezéből az eszközt és homlokon ütötte őt. A nőnek vérezni kezdett a feje. A tini anyja ezután kést szorított a torkához, a fiú pedig többször megütötte. A nyugdíjas nagyon megijedt, ezért elárulta, hol tartja a maradék pénzét. Ezt a támadók elvitték a zsebórájával, a telefonjával és egyéb értékeivel együtt.

Az ügyészség mind a négy vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CHULA VISTA, CA - SEPTEMBER 16:  Vocalist Chester Bennington performs on stage with Linkin Park at Sleep Train Amphitheatre on September 16, 2014 in Chula Vista, California.  (Photo by Daniel Knighton/FilmMagic)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.