Belföld

Nagy nehezen csak sikerült vádat emelni a menekültek segítőit fenyegető porschés ellen

24.hu
24.hu

2016. 07. 27. 14:29

Mégiscsak sikerült vádat emelni a férfi ellen, aki tavaly szeptemberben megfenyegetett két nőt, akik segítettek egy menekült családnak a sztrádán – derült ki a Budapesti Törvényszék szerdai tájékoztatásából. Közölték továbbá, hogy az “ügy tárgyára való figyelemmel” soron kívüli tárgyalást tartanak. Ez már csak azért is meglepő, mert göröngyös út vezetett idáig.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2015. szeptember 4-én a menekülők tömegei indultak el gyalogosan a Keleti pályaudvartól a nyugati határ felé. Az autópályán haladókat többen felvették az arra haladó autósok közül. A 24.hu felvette, ahogy egy szlovák rendszámú Porschéból kiugró férfi ordítva arra szólította fel a menekülteket, hogy szálljanak ki az egyik járműből. Az autó vezetőjét és utasait is sértegette, szidalmazta, a kisbusz oldalát többször megütötte. Azzal fenyegetett, hogy kézigránátot dob az utastérbe, ha a menekültek nem szállnak onnan ki. A férfit néhány nappal később kapták el terrorelhárítók.

A rendőrség akkor garázdaság miatt indított eljárást. A GYEM azonban bírálta a minősítést és kérte az érintett rendőrkapitányságot, minősítsék az esetet gyűlölet-bűncselekménynek, közösség tagja elleni erőszaknak. Az érvük az volt, hogy az elkövető a menekültekkel szembeni ellenérzése miatt követte el a bűncselekményt. De nem változatattak a minősítésen, sőt,  megszüntették a nyomozást. Ezért fordult a GYEM a Legfőbb Ügyészséghez, amely átadta az ügyet a Budaörsi Járási Ügyészségnek. Az iratokat felülvizsgálták ugyan, de arra jutottak, hogy a cselekmény korábbi minősítése helyes volt, így nem is utasították a rendőrséget a nyomozás folytatására.

Június végén a Legfőbb Ügyészség azonban mégis úgy határozott, hogy hatályon kívül helyezi a megszüntető határozatot. Ráadásul a törvényszék keddi tájékoztatásából kiderül, hogy a férfinak közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állnia. Ennek a bűncselekménynek büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés, de- ha figyelembe vesszük a halmazati szabályokat – ez akár hét és fél évre is rúghat.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.