Belföld

A vizet is kihányja Szita Bence gyilkosa

Egyre rosszabb az állapota Polcz Erikának, aki 2012 októberében két társával különös kegyetlenséggel végzett a 11 éves Szita Bencével.

Ilona, a nő édesanyja a Blikk megkeresésére elmondta, férjével ellentétben ő rendszeresen látogatja lányát a börtönben.

Erika nincs jól, már ötödik hete nem tud enni semmit, mert még a vizet is kihányja

– fogalmazott az asszony.

A szülők azt is elárulták, mivel csak a gond van vele, szeretnének minél előbb megszabadulni a büntetését töltő nő négy éve üresen álló épületétől.

A villanyt és a gázt is kikötötték tartozás miatt. Az épület állapota romlik évről évre, lassan csak a falak maradnak itt, meg az adósság

– mondta az apa, József.

Mint ismert, Szita Bence mindössze 11 éves volt, amikor megölték. Nevelőapjának barátnője – vagyis egyik gyilkosa – maga értesítette a rendőrséget, hogy a gyereknek nyoma veszett. Pár napon belül előkerült a holttest. A terv kegyetlen volt és ostoba, a rendőrök pillanatok alatt átláttak rajta. Társai is voltak, két hajléktalan férfi. Nem állt távol tőlük az erőszak, egyikük évekig ült börtönben erőszakos bűncselekmények miatt, míg a másik rendszerint a családján vezette le dühét. A rendőrség az eljárás alatt nem beszélt arról, mi történt pontosan a végzetes napon, csupán annyit árultak el, az elkövetés eszközeit, a kést és az ásót megtalálták. A vádemeléskor, illetve később a tárgyalóteremben azonban felfoghatatlan részleteket tártak fel. Bencét szívtelen gyilkosai elásták, majd amikor úgy tűnt, lebukhatnak, kihantolták és elvitték máshová. Próbálták elrejteni, nehogy rátaláljanak. Amikor a fiút elföldelték, még életben volt, halálát fulladás okozta, annak ellenére, hogy ütötték, rúgták és több szúrt sebet ejtettek rajta. Az asszony korábban próbálta “méreggel” megölni a gyereket, szalicilsavat vetett be, amelyet elsősorban tartósításra, fertőtlenítésre használnak. Olyan tervei is voltak, hogy a holttestet savval önti le, hogy felismerhetetlenné tegye. A gyilkosok örökre rács mögött maradnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik