Belföld

Még mindig nem világos, ki fizeti ki a 3-as metró felújítását

Tarlós szerint lesz rá uniós forrás, a kormány kibújhat a májusi kötelezettségvállalás alól.

Nem világos, hogy lesz-e uniós támogatás a 3-as metró 140 milliárd forintos felújítására, és az sem, hogy miből fizetik a munkát, ha nem – írja az Index.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, nem lesz uniós forrás, ha a főváros úgy dönt, hogy hitelt vesz fel, arra a kormány kész garanciát nyújtani. Tarlós István főpolgármester viszont arról beszélt, hogy az EU örömmel vesz részt a projekt részfinanszírozásában, és legalább 60 százalékos támogatásra számítanak.

A kormány még be sem nyújtotta a finanszírozási igényt, de ez meg fog történni – írja a portál. A főváros szerint kiküldték a támogatási igényt Brüsszelbe, de nem a végső döntést meghozó bizottságnak, hanem a döntés-előkészítéssel foglalkozó testület szakértőinek. Amire Tarlós hivatkozott, az egy informális ajánlat. Azt nem tudni, Lázár milyen forrásból tud arról, hogy nem lesz meg a támogatás.

A főpolgármester nem akar belemenni a hitelfelvételbe. Az ő aduja egy májusi támogatási szerződés, amelyben a kormány vállalta, hogy a metrófelújítás elszámolható költségeire a Kohéziós Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatást ad. Ezt viszont úgy is lehet értelmezni, hogy a szerződés érvényességéhez az EU-nak támogatni kell a beruházást.

A főváros már így is erején felül finanszírozza a felújítást, a metrószerelvények 67 milliárdos rekonstrukcióját is saját hitelből fizeti. Ha újabb hitelt kell felvenni, az a következő hat évre tervezett összes többi nagyberuházást is meghiúsíthatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik