Belföld

Fiatalok rántottak fegyvert egy budapesti boltban, hogy megkapják egyikük fizetését

Fegyveresen elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított az ügyészség  két fiatalt, miután gáz-riasztó pisztollyal jelentek meg egyikük volt munkahelyén, hogy megszerezzék a bérét. A 21 éves fiú kettő, a 23 éves lány pedig egy év hat hónap börtönt kapott, de mindkettejük esetében felfüggesztetették a büntetést négy évre. Párfogót is kirendeltek melléjük.

A Fővárosi Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint a páros a lány korábbi munkahelyén jelent meg a napokban, hogy elkérjék a ledolgozott munkanapokért járó pénzt. Az egyik alkalmazott azonban közölte velük, hogy nem kapott utasítás a főnökétől a kifizetésre és nem is tud az egészről semmit, az összeg sincs kikészítve. Felhívták a cégvezetőt, aki megbeszélés szerint, még az adott hétre ígérte a munkabér kifizetését, a fiú azonban erre agresszívan reagált és azt mondta, ha nem kapják meg azonnal a pénzt, betöri az üzlet kirakatüvegét és elviszi az irodában lévő laptopokat. Hogy nyomatékosítsa követelését, elővett a nadrágzsebéből egy – egyébként engedéllyel tartott – gáz-riasztó fegyverét és azzal fenyegette az alkalmazottat. A lány meg sem próbálta csitítani. Végül a fiatalok pénz nélkül hagyták el a helyszínt.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik