Belföld

Húsvágó késsel támadt a szakács a budapesti gyros büfében

Vádat emelt az ügyészség egy szakácsként dolgozó egyiptomi férfi ellen, aki 2014 májusában egy budapesti gyros büfében húsvágó késsel súlyosan megsebesített egy vendéget. Életveszélyt okozó testi sertés miatt kell felelnie.

Az eset 2014. május 16-án történt, az éjjeli órákban. Nem volt vendég, ezért a férfi zárni készült. Ekkor lépett be egy részeg vásárló, aki gyrost akart.  A szakács azonban közölte vele, hogy már nincsenek nyitva. A férfi továbbment, ám amikor kiszúrta, hogy a vádlott egy később érkező vendéget mégis kiszolgált, felháborodva visszament és szidni kezdte a büfést.

Vitatkozni kezdtek, a dühös vendég pedig benyúlt a pulton és több tárgyat lesöpört onnan, megrántotta a hússütő állványt is, amelyet – a nyárson lévő hússal együtt – a földre dobott.

Ezt látva a vádlott egy több mint fél méteres teljes hosszúságú gyros vágókéssel nagy erővel a másik férfi feje irányába sújtott, aki védekezésképpen a feje fölé emelte az egyik kezét. A vágókés – mély vágott sérülést okozva – így elsősorban a férfi alkarját találta el, azonban az ütés ereje miatt a férfi fejét is megsebezte. A Fővárosi Főügyészség szerint “a bántalmazás eszközére, erejére tekintettel az életveszélyes állapot reális lehetősége is fennállt, amelynek elmaradása kizárólag a gyors elsősegélynek, illetve az időben érkező szakszerű orvosi ellátásnak volt köszönhető”. A férfi kezén keletkezett sérülések maradandó fogyatékosságot okoztak.

Ha a külföldi férfit bűnösnek találják, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik