Belföld

Bedrogozva, részegen okozta utasa halálát a szegedi autós

Bíróság elé állítanak egy autóst, aki tavaly októberben halálos balesetet okozott Szegeden. Ittas és bódult állapotban elkövetett, halált okozó járművezetés bűntette  valamint kábítószer birtoklásának vétsége – ezzel vádolják.

A vádirat szerint a férfi 2015. október 24-én, 22 óra körül Szeged felől Kiskundorozsma irányába haladt kocsijával, amelyben rajta kívül öten utaztak. Hátul négyen voltak, ugyanis az áldozat ölében ült valaki. A sofőr az egyik vasúti átjáró utáni jobbos kanyarból csaknem százhatvan kilométer per órával hajtott ki, így elvesztette uralmát a jármű felett. A kocsi két kerékre dőlt, keresztirányban sodródni kezdett és az útpadkának, majd az ott lévő fának csapódott, átszakította egy ház kerítését és az udvaron, az oldalára borulva állt meg. Az egyik hátul ülő utas a helyszínen belehalt sérüléseibe, illetve ketten súlyos állapotban, ketten pedig könnyű sérülésekkel kerültek kórházba.

“A vádirat szerint a gépkocsit vezető elkövető megszegte a KRESZ arra vonatkozó rendelkezéseit, hogy csak az vezethet gépjárművet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol, illetve aki nem áll vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt, a sebességre vonatkozó 50 km/h előírást, a gépjárműjével maximálisan szállítható személyek számát, valamint nem megfelelően vette figyelembe az útviszonyokat sem” – írják.

A férfi házi őrizetben várja a tárgyalását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik