Belföld

A túlterheltséget sejtik a hortobágyi baleset hátterében

24.hu
24.hu

2016. 07. 20. 08:26

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó nyugalmazott katonatiszt szerint felmerül a jelenlegi honvédelmi miniszter felelőssége is.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó nyugállományú tüzér alezredes azt mondta: a Honvédelmi Minisztérium évek óta törvényt sért, mivel békeidőben tilos a katonák aránytalanul magas terhelése. Kovács Gyula szerint ez vezetett a hortobágyi tűzszerész-balesethez is, és úgy véli, politikai felelősség terheli a korábbi és jelenlegi honvédelmi minisztert is.

A védelmi kérdésekben publikáló nyugdíjas katonatiszt azt mondta, törvénybe ütköző, hogy a honvédség vezetése az árvízvédelemkor, a déli határszakasz építésével és a hortobágyi bombatéren végzett tűzszerész munkákhoz hasonló megbízásokkal túlterheli az állományt. A tűzszerészek fokozott terhelése Hende Csaba idején kezdődött, amikor a Honvédelmi Minisztérium 2013 szeptembere és 2014 márciusa között, a törvényi és rendeleti előírásokat mellőzve térítésmentes kategóriába sorolta a katonák hortobágyi tevékenységét.

Kovács rámutatott: közel egy évig húzódott a tárgyalás a Hortobágyi Nemzeti Park és a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred között, ami nagy időkiesést jelentett az uniós pénzen végzett tájrehabilitációs munkában. Ezt a tűzszerészek időbeosztásával próbálták ellensúlyozni, így heti hét napon, napi 12 órában, heti váltással foglalkoztatták a katonákat.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.