Belföld

Orbánékon múlik a kétmilliós bérplafon, több mint százezren akarják

Az biztos, hogy a népszavazási kérdéséről tárgyalnia kell a parlamentnek.

Kész Zoltán független képviselő a 2 millió forintos bérplafonról tartana népszavazást. Erről kérdezné az embereket.

Egyetért Ön azzal, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 2. számú mellékletében meghatározott gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló természetes személy havonta legfeljebb bruttó 2 millió forint összegű javadalmazásban részesülhessen? 

 

Mivel nem lett meg a 200 ezer érvényes aláírás, így az Országgyűlés fideszes többsége dönthet arról, elrendeli-e a népszavazást. Tárgyalnia biztosan kell róla, hiszen Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke most arról tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, hogy az érvényes aláírások száma a százezret elérte, de kétszázezer alatt maradt.

Az érvényes aláírások száma legalább 106.275.

A Nemzeti Választási Bizottságnak az aláírások ellenőrzésének eredményét megállapító határozata 2016 . július 12-én jogerőre emelkedett.

A népszavazás elrendelése csekély az esély, hiszen nemrég emelték éppen az állami vezetők fizetését, amit Lázár miniszter azzal magyarázott, hogy hiába vezettek be korábban kétmilliós bérplafont, mivel a prémiumok, bónuszok miatt sokkal többet kerestek az állami cégek vezetői.

Korábban az LMP országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be az állami vállalatok vezetőinek elfogadhatatlanul magas fizetésének csökkentéséért. Az ellenzéki párt szerint tarthatatlan, hogy miközben a “kormány elhibázott gazdaságpolitikája és brutális megszorító intézkedései miatt az emberek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek”,  az állami vállalatok vezetői arcátlanul magas fizetéseket tegyenek zsebre minden hónapban – az adófizetők pénzéből.

 

 

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik