Belföld

Egy második töltet okozhatta a hortobágyi tűzszerésztragédiát

A szakmában dolgozók szerint a szerencsétlenül járt katonák eltérhettek a hivatalos utasítástól, de ennek több oka is lehetett.

A hvg.hu által megkérdezett szakértő szerint nem szabadott volna hozzányúlni ahhoz a bombához, amely négy tűzszerész életét oltotta ki a Hortobágyon. A hivatalos vizsgálat még tart, a Honvédelmi Minisztérium erre hivatkozva nem ad részletes tájékoztatást, a szakmában ugyanakkor folyamatosan elemzik a történteket.

Egy névtelenséget kérő tűzszerész a lapnak elmondta: zárt szakmai körökben felmerült, hogy hivatalosan más eljárást kellett volna alkalmazni. A felrobbant bombához hasonló robbanószerkezeteket csak akkor szabad mozgatni, elszállítani, ha például lakott területen vannak, egyébként a mellé helyezett töltettel kell megsemmisíteni. Ettől azért térhettek el, mert a hortobágyi lőtéren nagyon sok bombát kell kezelni, és ha egyesével szerelnének hozzájuk tölteteket, az jóval több idő és pénz lenne.

Lehet, hogy soha nem fog kiderülni, milyen robbanóanyagot tartalmazott a felrobbant lövedék, a lőteret ugyanis kifejezetten próbarobbantásokra használták, itt kísérleteztek olyan eszközökkel, amelyekbe például olcsóbb robbanóanyagot tettek. A szakértő szerint bármi lehetett a bombában, így az teljesen kiszámíthatatlan, és az eltelt idő hatására könnyebben is robbanhat, ezért sem értik sokan a hozzáértők közül, miért álltak neki szétszerelni a robbanóeszközt.

Arra is létezik magyarázat, hogy miért robbant fel a bomba, amikor már eltávolították a gyújtószerkezetet. Lehetett benne egy vetőtöltet is, aminek az a feladata, hogy egy adott irányba mozgassa a lövedéket. Ez egybevág azokkal az értesülésekkel, hogy a bomba farokrészénél történt a robbanás.

A szakértő szerint ebben a helyzetben természetesen senkinek nem jut eszébe hibáztatni a tűzszerészeket, a balesetben viszont szerepet játszhatott, hogy a szakmában dolgozók a végletekig elkötelezett, megszállott emberek, akik imádják megérteni, szétszedni a legveszélyesebb eszközöket is, és egy szinten túl nincs veszélyérzetük. Ezt szerinte laikusok nehezen érthetik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik