Belföld

Meghalt a svájci ismerőse, de a nagykanizsai nő a kétmillió forintnyi nyugdíját felvette

24.hu
24.hu

2016. 07. 12. 16:16

Közel kétmillió forintos kárt okozott az a nagykanizsai nő, aki több hónapon át felvette és családjával felélte az időközben elhunyt svájci ismerősének nyugdíját.

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek kedden elmondta: a 39 éves nőt még 2014 decemberében hatalmazta meg a svájci férfi, hogy a postai küldeményét, közte a nyugdíját is átvegye helyette. A férfi három hónappal később meghalt, a nő ennek ellenére a következő három hónapban is felvette a postán a nyugdíjat, összesen több mint 1,9 millió forintot.

Az asszony a jogosulatlanul felvett pénzt – amivel a Magyar Postának okozott kárt – maga és családja megélhetésére fordította, az elköltött pénz nem térült meg. A Nagykanizsai Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a nő ellen – tette hozzá a zalai főügyészség szóvivője.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 7.
A kormány bevándorlásról szóló plakátja a főváros VIII. kerületében, a Hungária körúton 2015. június 7-én. Több helyen megrongálták a plakátokat, ezért a Fidesz feljelentést tesz bűncselekményre felbujtás miatt. Németh Szilárd, az országgyűlési képviselője felszólította Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét és párttársait, hogy "ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére".
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.