Belföld

Hunvaldék perlik az államot a lefoglalt kisgép miatt

Hunvald György (hunvald györgy)
Hunvald György (hunvald györgy)

Hunvald György feleségének cége félmilliárd forintra perli az államot a férje büntetőügyében lefoglalt Cessna miatt – írja az Átlátszó. Hunvaldot nemrég választották meg az MSZP kerületi pártszervezete élére, a posztszovjet vállalkozásait már felszámolta, az utolsót még 2014-ben.

2014-ben még Ferihegyen állt a volt erzsébetvárosi polgármester gépeként emlegetett Cessna Citation 500-as ötszemélyes repülő. A gép finoman szólva sem volt túl rózsás állapotban, mutatja ezt az is, hogy a cég tulajdonosára, a Skyjet Aviationre végrehajtást írt ki tavaly az OTP Faktoring.

Hunvald szerint az OTP 160 milliós hiteléből vette meg a Skyjet a Cessnát még 2007-ben. A kisgép a tavalyi beszámoló szerint 11,8 milliót ért, pedig a cég első évi mérlegében még 159,4 milliós értékként volt feltüntetve.

A volt erzsébetvárosi polgármester szerint a vagyonvesztés az állam hibája. Ezt azzal indokolja, hogy úgy foglalták le a gépet az ellene indult büntetőügyben, hogy a földön kellett maradnia, a cég nem dolgozhatott és még szervizbe sem jutottak el vele. A cég szakértője szerint gazdasági totálkáros lett.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik