Belföld

Bepelenkázta áldozatát a csömöri pedofil

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a Budapest Környéki Törvényszéken szerdán indult annak a 37 éves férfinak a büntetőpere, akit nevelése, felügyelete, gondozása alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádolnak. A Bors csütörtöki számában elképesztő részleteket közölt a férfi vallomásából.

A takaírtóként dolgozó férfi húgát is molesztálta, ő volt az első áldozata. A férfinak az elmúlt években két gyermekkel volt szexuális kapcsolata, ezért állították bíróság elé. Egyikük egy bakfis volt, a vádlott szerint kölcsönös kapcsolatról volt szó.

A lap cikke szerint a számítógépén lévő több mint 11 ezer fotót többször is megpróbálta kitörölni, de a képek újranézése csak növelte szexuális étvágyát, ekkor szemelte ki következő áldozatát: kolléganője ötéves lányát. Az első lépésekre négy évet várt, a kilencéves gyereket különös játékra invitálta, amelynek a végén hozzáérintette nemi szervét a kislány nemi szervéhez. Ez megrémítette a kicsit, a  férfi pedig – hogy vágyait elfojtsa – egy pelenkát húzott a kislány ágyékára – derül ki a cikkből. A hallgatásért cserébe MP3 lejátszót és tornazsákot adott a kislánynak. A férfi beteg embernek nevezte magát a bíróság előtt, beismerte tetteit és megbánást tanúsított.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik