AppleMark
Belföld

Rokonával erőszakoltatta meg kislányát egy pécsi nő

24.hu
24.hu

2016. 07. 06. 20:31

A mélyen vallásos asszony attól rettegett, hogy gyermeke züllött életet fog élni.

Pénteken tartották a tárgyalást abban az ügyben, amelyben egy pécsi nőt azzal vádolnak, hogy egy rokonával megerőszakoltatta 13 éves lányát. A Híradó.hu azt írja: az asszony mélyen vallásos, és betegesen rettegett attól, hogy lánya züllött életet fog élni.

A 40 év körüli nő hasonló korú unokatestvére leitatta, kikötözte és molesztálta a gyermeket, aki sírva könyörgött a szomszéd szobában várakozó anyjának. Az ügyész józan ésszel felfoghatatlannak nevezte az egyébként két évvel ezelőtt történteket. Szexuális erőszak, szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése miatt folyik az eljárás.

A vádirat szerint az asszony munkahelyén találkozott évek óta nem látott unokatestvérével. Kiderült, hogy mindketten hívők, és hasonló gyülekezetekbe járnak. A nő bemutatta rokonának 13 éves lányát is. Az nem derült ki, kinek az ötlete volt, de kitalálták, hogy a gyermeket „meg kell leckéztetni”, át kell élnie, hogy milyen az, ha elrabolják és erőszakoskodnak vele.

Több ilyen eset is történt, míg a lány a gyülekezet vezetőinek elmondta, mi történt vele. A megdöbbent hívők szembesítették az anyát és unokatestvérét a vádakkal. Az erőszakot részben a férfi is elismerte, az anya pedig rezzenéstelen arccal mindent bevallott. A gyülekezet tagjai azonnal feljelentést tettek – az anyát és rokonát őrizetbe vették, a kislányt pedig a vallási közösség egyik tagjára bízták.

A rendőrségi kihallgatásokon és a bíróságon a két vádlott már tagadta, hogy bármit is elkövettek volna, de a bíró szerint a bizonyítékok egyértelműek, a lány vallomása hiteles. A gyülekezet tagjai, és a férfi egyik zárkatársa is tanúskodott, ő azt mondta, hogy az erőszaktevő elmondta neki, hogy megbánta, amit tett.

Mindkét vádlottat bűnösnek mondták ki, a férfit elkövetőként, az anyát bűnsegédként. Az erőszaktevő nyolc évet kapott, a nő ötöt. Az ítélet nem jogerős.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.