Belföld

Ismeretlen magyarok: Roland A. Wank, a modern építészet Amerikában befutott csillaga

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2016. 07. 06. 11:05

A szerény építész jórészt másokkal együtt hozta létre a munkáit, így életművében máig szép számmal akadnak fehér foltok.

Az 1898-ban Budapesten született férfi a József Királyi Műegyetem, majd a brnói Műszaki Egyetem elvégzése után előbb a Lajtán túl, majd az Egyesült Államokban próbálta kamatoztatni tehetségét.

1924-ben érkezett meg az ígéret földjére, ahol előbb kisebb irodáknál vállalt munkákat, majd 1927-1932 közt a Fellheimer & Wagner tervezőjeként vette ki a részét az Egyesült Államok modern épületeinek megszületéséből.

Az 1979 óta elhagyatott, de most végre felújítás alatt álló Buffalo Terminal Art Deco-díszei egész biztosan az ő munkái

1933-ban az árvízhelyzetek megoldására, a Tennessee-völgy fejlesztésére, valamint a műtrágyagyártás és az elektromos hálózat ellenőrzésére alapított Tennessee Valley Authority (TVA) első főépítésze lett – köszönhetően első nagyobb munkájának, az 1933-ban megnyílt Cincinnati Union Terminalnak, így a következő tizenegy évben előbb a TVA dolgozóinak települését, Norrist, majd duzzasztógátak, gátak és vízerőművek egész sorát, így a Norrist, a Fontanát, a Kentucky-t, a Chickamaugát és a Hiwassee-t tervezte meg.

A Cincinnati Union Terminal

Ez így, listaként leírva közepesen unalmasnak hangzik, pedig az építmények elképesztően ügyes tervezés nyomán születtek meg, formájuk pedig tökéletesen illeszkedett a harmincas-negyvenes évek vezető stílusirányzataiba – a Kentucky-gát óriásdaruja és áramfejlesztője (1939-1944) például annyira futurisztikus, hogy akár a jövőből visszazuhant fotóként (rajta a Csillagok háborúja-univerzum négylábú AT-AT-jával) is tökéletesen elfogadható lenne:

A Fontana több szempontból is kiemelkedő volt a művei közül, hiszen itt a világhírű Albert Kahnnal együtt dolgozva készítette el az A-6 néven ismert házak terveit a gát közelében alapított azonos nevű város számára. Hasonlóan jelentős volt a Cincinnatiben formát öltött Greenhills [zöld öv]-projekt is, mely egyfajta New Deal-utópiaként, a harmincas évek utolsó évében készült el, alkalmazva a Roosevelt-kormány mezőgazdasági agytrösztje, Rexford Guy Tugwell terveit:

“Csak hagyjuk el a városközpontot, vegyünk telkeket olcsón, építsünk egy közösséget, és költöztessük be az embereket. Aztán menjünk vissza a városba, romboljuk le a hátrahagyott nyomornegyedeket, és alakítsunk ki parkokat a helyükön.”

A húsz városból végül 1939-re csak három készült el, ezek közül a legjobban sikerült egyértelműen a Greenhills:

Az második világháború után már nem csak állami megrendeléseket vállalt, így az ő közreműködésével készült épületek New York és New Jersey számos pontján máig fellelhetőek, de fontos munkája a New York-i Queens College Remsen-csarnoka, a rochesteri Eastman Kodak Laboratories épülete, vagy épp a perui fővárosban, Limában székelő First National Bank központi épülete.

Wank 1970-ben hunyt el, nevét pedig jó eséllyel csak az építészettörténészek ismerik, hiszen életművének túlnyomó részét más építészekkel, illetve egy nagy csoport részeként készítette el.

Fotók: Wikimedia Commons, USA: Modern Architectures in History, by Gwendolyn Wright p.119, Codex99, Wholtone, Dave Pape
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. július 19.
Holender Filip, a Honvéd játékosa (j) és a fehérvári Szolnoki Roland a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os idényének 1. fordulójában vívott Budapest Honvéd - Videoton FC  találkozón a fõvárosi Bozsik Stadionban 2015. július 18-án este. A Honvéd 1-0-ra nyert a címvédõ Videoton ellen.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.