Belföld

Baltával támadt feleségére, majd magára gyújtotta a házat a kocséri férfi

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 07. 06. 06:37

Ahogyan tegnap beszámoltunk róla, egy ember holttestét találták meg abban a kocséri házban, amely kedd hajnalban gyulladt ki a Pest megyei településen. A Bors cikke szerint a robbanást az okozta, hogy B. Ferenc magára gyújtotta háza melléképületét, ami tele volt petárdákkal. A férfi, miután az épület lángra lobbant, felakasztotta magát.

A család egyik helybéli ismerőse a lapnak arról beszélt, hogy B. Ferenc és felesége körülbelül fél éve éltek külön, a napokban mondhatták ki válásukat, az asszony hazaköltözött szüleihez, Abonyba. Az ismerős szerint a férfi valószínűleg ezt nem tudta elviselni, ezért hétfő este egy abonyi buszmegállóban megvárta a nőt, erőszakkal autójába tuszkolta és a jászkarajenői tanyára vitte, ahol egy baltával többször fejbe ütötte. B. Ferenc ezután közös otthonukhoz hajtott, ahol a melléképületben tüzet rakott, majd felakasztotta magát.

A házaspárnak két felnőtt fia van, egyikük tűzoltó, ő azonnal a robbanás helyszínére sietett, kollégái azonban nem akarták, hogy édesapját ilyen állapotban lássa. A Blikk azt írja: lapzártájuk idején még küzdöttek az asszony életéért.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.