Belföld

Az ELTE-hez csatlakoznak a szombathelyi egyetemi karok

Az oktatási államtitkár azt mondta, a fenntartó nem látja akadályát az integrációnak.

A szombathelyi Savaria Egyetemi Központ várhatóan a jövő év elejétől csatlakozik az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez, karai az ELTE szombathelyi karaiként működhetnek tovább. Ezt az állam fenntartóként támogatja – mondta az oktatásért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján.

Palkovics László elárulta: az ELTE szenátusa hétfőn úgy döntött, támogatja a szombathelyi karok csatlakozási szándékát, ahogy Nyugat-magyarországi Egyetem szenátusa is. Az államtitkár szerint, ha a két intézmény így gondolja, a fenntartó is támogatja az integrációt, amelynek részleteiről már megkezdődtek a tárgyalások.

A politikus azt mondta: a Szombathelyen nagy hagyományokkal rendelkező pedagógusképzés mellett elsősorban az informatikai és mérnöki képzések jelenthetnek komoly távlatokat, az ELTE pedig a duális műszaki képzésen keresztül fontos ipari kapcsolatokat szerezhet a régióban.

A Savaria Egyetemi Központ rektorhelyettese azt mondta: a pedagógusképzésben az ELTE szakmai és tudományos hátterével olyan módszertani fejlesztő központot szeretnének kialakítani, amely teljes pedagógusképzési portfóliót hoz létre a régióban.

Mezey Barna, az ELTE rektora kijelentette: az ELTE küldetésnek tekinti, hogy egy olyan legendásan nagy múltú intézményt, mint amilyen a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola volt, ha más keretek között is, de újra tudjon éleszteni. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik