Belföld

Nyakó vallomáskiegészítést tett kopaszügyben, Kubatovot emlegette

Vallomáskiegészítést tett a szocialista Nyakó István a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál történtek ügyében csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

A politikus a BRFK Gyorskocsi utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, vallomáskiegészítésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a VI. kerületi Nagykörúti polgári estek vendégeként május elején beismerte azt, hogy az NVI-nél fellépő kopaszok a Fradi Security emberei voltak egykor.

Nyakó István azt mondta, ez az információ nagy mértékben segítheti a nyomozók munkáját annak érdekében, hogy ne csak a közvetlen bűnelkövetők kerüljenek rendőrkézre, hanem a felbujtók is.

Hozzátette: Kubatov Gábor segíthet tisztázni, hogy a kopaszok milyen kapcsolatban álltak a Fradival. Ezért a nyomozó hatóságnak Kubatov Gábort is meg kell hallgatnia – közölte.

A vasárnapi zárvatartás ügyében népszavazást kezdeményező ellenzéki politikus hangsúlyozta, politikai ügyről van szó, és a közvélemény szeretné tudni, ki volt a felbujtó. Elmondta, biztos benne, hogy a Fidesz politikai megrendelésére akadályozták a kopaszok népszavazási kérdésének benyújtását.

Nyakó István jelezte, a sajtóból értesült arról, hogy szeptember 1-jéig az ügyészség meghosszabbította a nyomozást az NVI-nél februárban botrányt okozó kopasz, kigyúrt férfiak ügyében.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik