Belföld

Mutyit sejt az Erzsébet-utalvány táboroztatási pénzeinek környékén az LMP

erzsébet-utalvány (erzsébet utalvány, )
erzsébet-utalvány (erzsébet utalvány, )
Az LMP antikorrupciós szakszóvivője kikéri az Erzsébet-programot lebonyolító állami társaság magáncégekkel kötött szerződéseit, Hadházy Ákos szerint ugyanis a hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására biztosított  4,4 milliárd forint kétharmada "elfolyik".  

A politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott: az állam minden résztvevő gyermek után éjszakánként 8-9 ezer forintos támogatást biztosít, holott a gyermekeket lepusztult, 4-8 fős helyiségekben szállásolják el. Mint arra rámutatott, a Balatonon is könnyen lehet találni a táboroknál sokkal színvonalasabb szállásokat, harmadáron.

Jelezte ugyanakkor, a programokat lebonyolító Erzsébet Üzemeltető Kft. magáncégekkel szerződik különböző feladatokra, az azonban nem ismert, hogy mely cégekkel, milyen céllal. Egyelőre egyetlen partner ismert: az őrzési feladatokat egy olyan társaság által vezetett konzorciumra bízták, amely korábban Pintér Sándor belügyminiszter érdekeltségébe tartozott.
Hadházy Ákos a kartellezés gyanúját is felvetette ezzel kapcsolatban, feltéve a kérdést: a konzorciumi tagok miért nem indultak egymás ellen?

A politikus a program megdöbbentő mellékágának nevezte, hogy tanárokat és szülőket kényszerítenek csalásra azzal, hogy csak tízfőnként jelenthetők be a résztvevők, így például egy 22 fős osztály minden tagja csak akkor táborozhat, ha nyolc “fantomgyermeket”, vagy otthon maradó testvért is regisztrálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik