Belföld

Kirúgta a pártigazgatót az MSZP új elnöke

Molnár Gyula további személycseréket is tervez. Jövő héten új frakcióvezetőt választanak a szocialisták.

Meneszti Katona Tamást a pártigazgatói posztról Molnár Gyula, az MSZP elnöke. További személycseréket is szeretne, de erről majd csak az új frakcióvezetővel dönt – írja az Index.

Molnár korábban azt tervezte, hogy nem nevez ki külön pártigazgatót, Tóth Bertalanra bízta volna az operatív ügyeket, ha megválasztják elnökhelyettesnek. Ez azonban nem jött össze, a tisztújító kongresszuson Gőgös Zoltánból lett elnökhelyettes.

Tóbiás József már a veresége után jelezte, hogy lemond a frakcióvezetői posztról, ezért erre a tisztségre is új embert kell találni. Az új frakcióvezetőről a frakció tagjai szavaznak, de a pártelnöknek is lesz beleszólása a kérdésbe. Molnár nem vezetheti a képviselőcsoportot, mert nem képviselő, és a 2014-es parlamenti listán sem szerepelt. A Népszavának beszélt arról, hogy az ő jelöltje Tóth Bertalan.

Molnár már felkérte Hiller Istvánt, hogy vezesse a jelölőbizottságot, és minél előbb válasszák meg az új frakcióvezetést. Erre jövő szerdán kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik