Bordeaux, 2016. június 14.
Magyar szurkolók a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának első fordulójában játszott Magyarország - Ausztria mérkőzésen a bordeaux-i Új Stadionban 2016. június 14-én. Magyarország 2-0-ra győzött. (MTI/AP/Haszan Ammar)
Belföld

Fociőrület: vesszen Trianon még belefér, buzizás már nem annyira

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 06. 28. 16:19

Korábban a témában:

Látványos, nagy felbuzdulás, nemzeti összeborulás, eufória – valahogy így lehet jellemezni a hazai közhangulatot a foci Eb-n elért sikerek nyomán. Magyarország az utcán ünnepelt, nem tompította az örömöt sem a 4:0-ás vereség, sem az, hogy az éjjel mégiscsak véget ért. De ugyanígy a Kárpát-medence és a világ magyarsága Fokvárostól Ottawáig egyszerre volt boldog és magyar.

A nemzet, a csapat hívószó

Honnan jött mindez ilyen hirtelen, és mi lesz belőle hosszabb távon? Síklaki István szociálpszichológust kérdeztük.

Ennek a hatalmas és tömeges eufóriának van egy univerzális alapja, és egy sajátosan magyar összetevője. Az elsőt tudományosan úgy nevezzük: sütkérezés a dicsőség tükröződésében – önmagában szinte mindent kifejez. A csapatom, a csoportom sikerének hatására öntudatlanul, önkéntelenül kihúzom magam, boldogságot, büszkeséget érzek. Nem csoda, hiszen az ember önbecsülésének több mint felét a csoport-hovatartozás határozza meg.

Nincs benne racionalitás, szurkolói elkötelezettség, ilyenkor egyszerűen az egész nemzet úgy érzi: jó magyarnak lenni, most jó magyarnak lenni.

Kicsiben és nagyban is érvényes ugyanez. Egy példa. Amerikában, ha nyer az egyetem focicsapata, másnap még azok a lányok is sokan a csapat jelképét viselő ruhában jelennek meg, akik egyébként nem szeretik az amerikai focit, sőt nyíltan lenézik a focistákat és az egész felhajtást. A csapat, a nemzet egyetemes és nagyon erős hívószó – magyarázza a szakember.

Frusztrált, kudarcokkal teli Magyarország

Mi ebben erős mínuszban vagyunk. Sajátos és sajnálatos magyar tulajdonság a társadalmunkban tapasztalható óriási frusztráció. Nem az elit köreiben, de a magyarok több mint 90 százalékában. Csalódtunk a rendszerváltásban, az Európai Unióban, közelébe sem jutottunk a 25 éve lelkesítőleg ható osztrák életszínvonalhoz, vagy nézzük csak a tévészékház ostromát, a 10 évvel ezelőtti utcai balhékat, a számtalan sokkoló történést.

A magyar nemzeti öntudat, identitás egyik jelentős alapja pedig – főleg az Aranycsapat óta – a labdarúgás, aminek gyalázatos állapota az elmúlt évtizedekben kiválóan szimbolizálta az élet más területein átélt megannyi kudarcot.

És akkor most, mint a legkisebb fiú, aki legyőzi a sárkányt, feltámadt Bernd Storck csapata.

Katartikus élmény volt már maga a kijutás is, főleg egy olyan terepen, ahol mint mondtuk, szimbólummá vált a kudarc. Aztán a nem várt jó szereplés megsokszorozta a hatást.

A boldogságunk hamar elszáll

Kitört a magyarokból a szolidaritás, amiben egyébként jókora deficittel küzdünk. Itt most egy időre nem számít, ki honnan jött, mennyi pénze van, milyen a vallása, a szeme színe, mindenki boldogan borul a másik nyakába, egyöntetűen örül.

A szociálpszichológus egyetért azzal, hogy a nemzeti tizenegynek köszönhetően nemzet lett végre az országból.

De csak átmenetileg. A közelgő olimpia, az ott várható sikerek életben tarthatják még egy darabig, de utána ez a mi nagy lelkesedésünk és szolidaritásunk ismét semmivé lesz. Ha nincs más forrása, hullámzás az egész – jegyzi meg Síklaki István. Szilárd, megbízható nemzeti szolidaritáshoz olyan politikai közhangulat kell, amelyben van erkölcsi tartás, ami meghatároz és tiszteletben tart alapvető, közös értékeket.

Megint egy példa: Amerikában ilyen többek között a kisebbségekhez való viszonyulás. Immár több mint fél évszázada soha, egyetlen politikus vagy párt sem játszotta ki a “faji kártyát”, bármekkora is volt a tét.

Miért pont a foci hoz lázba?

Érdekes kérdés, hogy a számtalan sport közül miért éppen a focinak van ilyen megdöbbentően erős hatása. A szakember szerint a választ valahol a XVIII. századi Angliában, a sportág bölcsőjénél kell keresnünk. Paraszti társadalmakban nagyobb ünnepekkor a falu alvégének és felvégének legényei rendre összeverekedtek – virtusból, kivagyiságból, “csoport-hovatartozásból”.

Az ipari forradalom megszüntette az alvégeket és felvégeket, de az érzés megmaradt, és rátelepedett a focira – szélsőséges megnyilvánulásait már az 1800-as évek végén feljegyezték, ma futballhuliganizmusnak nevezzük. De mondanivalónk szempontjából nem a balhé a lényeg, hanem az összetartozás érzése, ami az egyik legalapvetőbb emberi igény.

A tömeglélektan szabályai szerint az együttérzés életben tartásához szükséges számú kritikus tömeg pedig csak egy futballpályán tud rendszeresen és gyakran összejönni. Több tízezer ember ugyanazért a célért és egy helyen megfoghatatlan, varázslatos erő, vonzó az egyén számára.Egy kajakversenyen, de még kézilabda mérkőzésen sem gyűlnek össze annyian, hogy a tömegpszichózis beinduljon – a tévé nem segít, az események személyes megélésére van szükség.

Utolsóként pedig meg kell említeni azt is, “nemzeti sport” csak abból lehet, ami le tud menni a gyerekek spontán szintjére. Focizni bárhol lehet, elég hozzá egy labda, a gyerek máris követheti hőseit.

Vesszen Trianon és Ronaldo, a “homosexual”

Meddig tart a “normális nemzeti felbuzdulás” – kérdeztük meg a szociálpszichológustól utalva néhány, sokak által fanyalogva fogadott szurkolói rigmusra itthon és francia városok utcáin.

Vesszen Trianon 1:09-nél:

Síklaki István szerint a “Vesszen Trianon!” Magyarországon belefér a normális kategóriába. Sértett nemzeti identitásunkban lényeges, szimbolikus mozzanat az ország megcsonkítása, “felemlegetése” magyarok részéről fokozottan fejezi ki a nemzeti összetartozást.

“Cristiano homosexual, homosexual, homosexual.” Ez már más kérdés, de tudományosan közelítve “belefér” a magyar tömegkultúrába. A Barcának és a Reálnak itthon is sok rajongója van, nyilván utálni is divat az “ellenfél” sztárját, és mivel Cristiano Ronaldóba nehéz belekötni, hát nagyon erősen kell fogalmazni. Sajnos ez is belefér a sokszor homofób, civilizálatlan magyar világba.

“Ki nem ugrál, büdös román, hej, hej!” Hasonló, mint a trianonozás, de mélyebbről jön (a lenti videón 0:35-től). Minden csoportban tetten érhető, hogy a saját öntudatuk erősítése érdekében más csoportokat lenéznek. Nálunk ennek célpontja már a királyi Magyarországon is a románság volt, de Trianon után a revans iránti erős igény ebben a formában is megnyilvánul.

Végezetül pedig a szakember úgy véli, ezek után alapvető elvárás a társadalom részéről, hogy focistáink kijussanak a 2018-as vb-re.

Óriási trauma lenne, ha nem sikerülne. A mostani 4:0 még kezelhető, meg lehet, ki lehet magyarázni, ám a vb-részvétel elbukása már törést jelentene.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.