Belföld

Meghalt Juhász Andor

Életének 77. évében, 2016. június 19-én, súlyos betegség után elhunyt Juhász Andor, nívódíjas újságíró – tájékoztatott a család.

Pályafutását az Autó-Motor című újságnál kezdte, később több mint tíz éven át töltötte be az Autó és Alkatrész című lap főszerkesztői posztját. Hat éven át volt a Magyar Rádió Reggeli Krónika című műsorának közlekedési tudósítója, de elhangzottak anyagai a Napközben, Előttünk a Vasárnap és az Útközben adásaiban is. Több mint négy évtizeden át volt a Magyar Rádió Csúcsforgalom című műsorának riportere – újságírói, közlekedési rádiós tevékenységéért és rovatvezetői munkásságáért nemcsak Nívódíjban, hanem Belügyminiszteri kitüntetésben részesült.

Tizenhat évig tanított a Bálint György Újságíró Akadémián, ebből öt évet töltött a szakmai műhely igazgatói székében.

Fotóriporteri múltjából fakadóan az elmúlt években többször is hódolt ennek a tevékenységnek, és számos fotópályázaton dobogós helyezést ért el. Élete utolsó évtizedében legkedvesebb tevékenysége a versírás volt – alkotásaival több anonim verseskötetbe is bekerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik