Belföld

Király Gábor szerint a minőségi munka fontosabb a stadionépítéseknél

A magyar válogatott kapusa egy fél évvel ezelőtti interjúban már lényegében válaszolt azoknak, akik most a csapaton vernék el a port a politika miatt.

Még tavaly decemberben adott interjút a Heti Válasznak Király Gábor, a magyar válogatott kapusa, aki gyakorlatilag világsztár lett szürke mackónadrágjával. Az interjút azért is érdemes most felidézni, mert válaszol azokra a hangokra, akik a magyar válogatott Eb-szereplését is a belpolitikai helyzet alapján ítélik meg, és átkozzák a korábban elképzelhetetlen teljesítményt nyújtó csapatot, hogy szembehelyezkedjenek a miniszterelnök focimániájával.

Az interjúban Borókai Gábor főszerkesztő többször is forszírozta a stadionépítések kérdését, amit Király Gábor azzal hárított, hogy a minőségi munka a legfontosabb. Bár a körülményeket sem becsüli le, úgy véli, a sikert nem az intézmények és a formák teremtik meg. „A szép kórházak is értéktelenek jó orvosok nélkül” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy beszáll-e azokba a vitákba, amelyek az egészségügy helyzetét vetik össze a stadionokra elköltött milliárdokkal, és mivel védi a stadionokat, Király azt mondta: ő a kaput védi, ezzel szolgálja a legjobban a futball ügyét. „A kórházak építése is fontos, ahogy a sportpályák megújítása is” – mondta. Úgy vélte, azért vannak kevesen a magyar stadionokban, mert a nézők a tévében látott minőségi focihoz szoktak hozzá.

„Nem tisztem igazságot tenni” – felelte arra a kérdésre, hogy igazuk van-e azoknak, akik a stadionok építését bírálják. De úgy látja, a közönséget a futballal és a korszerű környezettel is ki kell szolgálni, mert azok az üzletek is elveszítik a közönségüket, amelyek nem követik az új vásárlói igényeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik