Belföld

„Próbáljuk meg azokat is megérteni, akik elutasítanak” – elkezdődött a Budapest Pride

A szervezők szeretnék, ha a politikai közbeszéd nem lenne sértő, megalázó és lekezelő.

Csütörtökön elkezdődött a 21. Budapest Pride fesztivál. A július 3-ig tartó programsorozat hivatalos megnyitóján Nagy Szilvia, a fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy azt szeretnék, ha a politikai közbeszéd nem lenne sértő, megalázó és lekezelő, a felvonulásokon pedig a maroknyi rendzavarót kerítenék körbe, és nem az ünneplő tömeget.

A New Orleans Clubban tartott megnyitón felolvasták Székely Lászlónak, az alapvető jogok biztosának levelét is, amelyben az idei Pride mottójára – Velünk teljes! – utalva azt írta, az LMBTQ emberek, ahogy más kisebbségi csoportok is, a társadalom integráns és értékes szereplői. A társadalom teljessége csak akkor valósulhat meg, ha a többségitől eltérő identitások nyílt vállalása nem jár megbélyegzéssel, ha senkinek nem kell titkolnia a személyiségének lényeges vonásait – fogalmazott Székely.

Kiss Tibor Noé író arról beszélt: minden kirekesztettnek a saját sérelme, az őt érő diszkrimináció fáj, pedig ha közel mennének a másikhoz, megérthetnék egymást. Azt mondta, egyik legszomorúbb élménye volt, amikor egy transzszexuális közösségben többen cigányoztak. Van olyan, amikor a kirekesztettek is kirekesztenek másokat – figyelmeztetett. Kérte: próbálják meg azokat is megérteni, akik elutasítják őket. „Meg kellene tanulnunk úgy kiállnunk magunkért, hogy közben megpróbáljuk megérteni azokat, akik velünk szemben állnak. Miért ne kezdhetné el ezt a gesztust ez a közösség gyakorolni?” – vetette fel.

A jövő hét végéig tartó fesztiválon koncertekkel, kiállítással, irodalmi és színházi programokkal, tánctanítással, margitszigeti futással és piknikkel, játék- és táncesttel, valamint beszélgetésekkel és vitafórummal várja az érdeklődőket. Az Andrássy úti felvonulást július 2-án, szombat délután tartják.

A megnyitón megemlékeztek az orlandói mészárlás 49 áldozatáról. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik