Belföld

Nem vonják vissza doktori fokozatát a plágiumbotrányba keveredett tábornoknak

Korábban megírtuk, hogy plágiumbotrányba keveredett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanára, a HM Zrínyi Kiadó vezetője, Isaszegi János.

A Debreceni Egyetem végül nem vonja vissza Isaszegi doktori fokozatát. A 20 tagú testület 13 tagja közül

heten nem szavazták meg a doktori fokozat visszavonását.

Az Átlátszó írt még arról áprilisban, hogy jelentős részeket emelt át a Debreceni Egyetemen megírt doktori disszertációjába Isaszegi:

a Debreceni Egyetemen 2011-ben leadott, A globális és a regionális biztonsági környezet változásainak hatásai című doktori értekezésében Isaszegi János nemcsak nélkülözte a szabályos hivatkozásokat, hanem többségében a témába vágó internetes cikkeket vagy szakirodalmi írások részeit másolta be és tüntette fel saját szellemi termékeként,

írta a lap.

Csernoch László, a Debreceni Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsának elnöke az MTI-nek elmondta, az egyetem illetékes testületei megvizsgálták a kifogásolt doktori értekezést.

Szerintük a szerző nem járt el az elvárható gondossággal az idézetek, különösen az internetes forrásmunkák hivatkozásainak a megjelenítésében. De állítják,

az átvett szövegek egyrészt nem tudományos értékűek, részben pedig a szerző saját gondolatai, már korábban megjelent írásai újra felhasználásának minősíthetőek.

Hozzátették, a doktori értekezés a szerző saját munkája, új tudományos eredményként értékelhető javaslatokat, hivatkozásokat, ajánlásokat tartalmaz, amik megfelelnek a tudományosság követelményének.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik