Belföld

Feljelentették Botka Lászlót, Szeged polgármesterét

szegedi-kozgyules-Botkaval(430x286)(3).jpg (szegedi közgyűlés, botka lászló, )
szegedi-kozgyules-Botkaval(430x286)(3).jpg (szegedi közgyűlés, botka lászló, )
Botka Lászlót feljelentette egy állítólagos ingatlanpanama-ügyben Német Ferenc.

Név szerint jelentette fel Botka Lászlót, Szeged MSZP-s polgármesterét Német Ferenc, egy szegedi civilszervezet elnöke, írja a nol.hu.

Botkát azzal vádolják, hogy az uniós támogatásból épült Ligetfürdő városi tulajdonrészét áron alul adta magántulajdonba az önkormányzat. 

Ezért Német Ferenc, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület, valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke hűtlen kezelés gyanújával feljelentette a polgármestert.

A reggeli közgyűlésen Német azt mondta, azért nem ismeretlen tettes ellen történt a feljelentés, mert szerinte ezek az előnytelen üzletek Botka nevéhez fűződnek.

A Gyurcsány-kormány idején a Hotel Forrás bővítésére is komoly uniós támogatást nyert el Leisztinger cége, és az új fürdő is 50 százalékos uniós támogatással épült föl. Sokan gondolták akkor azt, hogy a városvezetés alárendeli a város érdekeit Leisztinger cégének.

Német Ferenc annak a Tisza Lajos Polgári Egyesületnek az elnöke, amiben meghatározó szerepet játszik Bartha László korábbi fideszes polgármester, akinek 2002-es bukása óta Botka vezeti a várost.

A lap szerint az üzlet nagyon előnyös volt Leisztingernek, de áprilisban már olyan hírek voltak, hogy Leisztinger szállodáit a Fidesz-közeli Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó cég veszi meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik