Az jutott eszembe, milyen rettenetes lehetett a zenészeknek, akik megkapták az este hatos sávot a Fishing on Orfű első napján. Egyrészt alig lézengtek például a nagyszerű Üllői Úti Fuck koncertjén, másrészt ők maguk sem láthatták a meccset. Az egyik kisebb színpad pultja fölé applikált tévénél közben több százan gyűltek össze, hogy végigizgulják a magyar-portugált. Én pedig végig az arcokat fotóztam.

Fogalmam sem volt, mi történik. Nem azért, mert nem értek a focihoz (nem értek amúgy, bár egy gólt azért felismerek, meg most már lassan a lest is), hanem azért, mert végig a közönséget néztem – és ők is alig értették, mi történik. Egyrészt maga a meccs elképesztő volt, másrészt az egészet rettenetes minőségű, akadozó, egy-két perces késéssel érkező internetes streamről vetítették, ami néha percekre leállt, miközben a környező rádiókból és az ordításból el lehetett csípni a legfrissebb információkat. Így konkrétan több olyan pillanat volt, amikor

a közönség egyik fele még a magyarok gólja miatt hadonászott extázisban, habzó szájjal, miközben a másik fele már a portugálok egyenlítése miatt tépte a haját.

Intenzív volt, furcsa, egyszerre felemelő és vicces – szóval azt hiszem, ez volt a legmagyarabb meccsnézés az egész országban. És valószínűleg az egyetlen, ahol legalább olyan gyakran szólt a

MIA-FASZ-VAN?! MIA-FASZ-VAN?!

mint a RIA-RIA-HUNGÁRIA!

Szóval a képek.