AppleMark
Belföld

Döntött a rektor: véget ér a szegedi diákvezér 12 éves pályafutása

24.hu
24.hu

2016. 06. 23. 17:42

Egy törvénymódosítás miatt már nem lehetne a hallgatói önkormányzat elnöke az eddig kirobbanthatatlannak vélt Török Márk. Pereskedés jöhet.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, kiderült, hogy a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának elnökét feltehetően jogellenesen választották meg tavaly szeptemberben.

Török Márk – aki mintegy 30 ezer hallgatót képvisel, és saját bevallása szerint hárommilliárd forint felett diszponál – 12 éve tölt be különböző tisztségeket a szegedi egyetem hallgatói önkormányzataiban. Előbb a bölcsészkari HÖK elnöke volt, majd 2007 óta – egy év megszakítással – az egyetemi hallgatói önkormányzaté. Tavaly azonban hatályba lépett egy törvénymódosítás, amely kiköti: legfeljebb négy évig tarthat egy HÖK-tisztségviselő megbízatása.

Csütörtökön az Átlátszó Oktatás azt írta: közleményt juttatott el hozzájuk az egyetem rektora arról, hogy megsemmisítette a hallgatói önkormányzat választmányának határozatát Török Márk tavaly szeptember 24-i megválasztásáról, ezzel a megbízatása megszűnik.

Ugyanakkor a hallgatói önkormányzat még a rektor közleménye előtt jelezte: ha a rektor érvényesíti a négyéves korlátot, bírósághoz fordulnak. Ők arra hivatkoznak, hogy a jogalkotásról szóló törvénybe ütközik a hátrányos visszamenőleges jogalkotás, de ez sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sem az alkotmányjoggal foglalkozó Eötvös Károly Intézet szerint nem áll fenn. Ugyanakkor a HÖK által kezdeményezendő eljárás halasztó hatályú, vagyis feltehetően addig marad elnök Török Márk, amíg jogerős ítélet nem születik az ügyben.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.