Belföld

Azzal fenyegette volt élettársát, hogy megöli, amiért feljelentette

Előzetes letartóztatásba került egy férfi, aki megfenyegette volt élettársát, miután a nő feljelentette. A bizonyítási eljárás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyére – ezért indítványozta az ügyészség a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete miatt.

A Fővárosi Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint a 37 éves budapesti férfi ellen lőfegyverrel visszaélés miatt folyt nyomozás. A bejelentést volt élettársa tette. Az ügyben már vádat emeltek, a férfi tavaly decemberben kapta kézhez a vádiratot, amelyből kiderült számára, hogy bizony amennyiben az ügyészségen múlik, letöltendőt kap. Ezután telefonon, sms-ben illetve telefonon is megfenyegette a nőt, hogy megöli miután kijön a börtönből, ha nem változtat a vallomásán.

A nő erre nem volt hajlandó, mi több, újabb feljelentést tett, egykori párja pedig harminc napra rács mögé került.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik