Belföld

Láthatatlan erőszak: romantikus szerelemként indul, öngyilkossággal végződhet

Általában lányregényekbe illően kezdődik, majd szépen lassan a sárba tiporja az önértékelést. A lelki bántalmazás még a fizikainál is láthatatlanabb, és sokszor az egyetlen kiutat az öngyilkosság jelenti. Pszichológust kérdeztünk a témáról.

Bár Magyarországon is egyre több kampány, társadalmi célú hirdetés, felhívás foglalkozik a családon belüli és a nők elleni erőszakkal, a közbeszédben még mindig tabunak számít a téma. Illetve, az erről való beszélgetéseket rendkívül megnehezíti a sok tévhit és az általános ismerethiány.

Statisztikák szerint minden ötödik nő él vagy élt már bántalmazó párkapcsolatban.

A lelki bántalmazásról és szóbeli erőszakról azonban még ennyi szó sem esik. Holott az agresszió ezen megnyilvánulási formája talán még gyakoribb, mint a fizikai.

A bántalmazó fél általában széles eszköztárral rendelkezik, melyekkel manipulálja és fondorlatosan sakkban tartja áldozatát.

A partner általában sértegeti, leszólja, megalázza partnerét, ítélkezik felette és becsmérlő megjegyzéseket tesz rá. Nagyon gyakran nemcsak a másik félre, hanem annak szeretteire, vagy éppen dolgokra, tevékenységekre, amiket kedvel. A hangsúly a rendszerességen és módszerességen van. Hiszen mindenkivel előfordul olyan, hogy mérgében időnként csúnya dolgokat vág a másik fejéhez

– magyarázza Horváth Éva pszichológus, a NANE Egyesület önkéntese.

A bántalmazó fél célja ezzel a viselkedéssel, hogy szépen lassan teljesen leépítse a másik önértékelését és elszigetelje a világtól.

Vagyis jobban tesszük, ha figyelünk a jelekre, mert ezek a kapcsolatok általában nagyon romantikusan indulnak!

Nézd meg Facebook-videónkat a verbális erőszakról!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik