Belföld

Elmondta a külügy, miért nem engedték be az országba a három fekete AIDS-kutatót

24.hu
24.hu

2016. 06. 17. 15:36

Eljáró konzuljaink beszámolói szerint mind a szervezők, mind az ügyfelek felé a program részletei és szállásfoglalás kapcsán feltett kérdéseik, kiegészítő információ kéréseik megválaszolatlanok és igazolatlanok maradtak, így a vízumkiadás feltételei nem teljesültek, a kérelmek elutasításra kerültek. A kenyai kérelmező a vízumeljárás során magát nem mint kutató, hanem mint egy civilszervezet aktivistája azonosította, a konferenciára nem kapott meghívást, hanem arra saját kezdeményezésként regisztrált. A dél-afrikai szakember esetben a meghívó szervezet a többszöri hiánypótlási kérelem ellenére sem nyújtotta be a megfelelő támogató dokumentumokat, majd amikor többszöri kérés után a szükséges dokumentumok megérkeztek, a kiállítás napján a szállást nyújtó szállásadóhely jelezte, hogy a kérdéses személy nem szerepel a hotel foglalási listáján.

Ezt reagálta a Külügyminisztérium a hírre, hogy három fekete AIDS-kutatót nem engedtek be az országba, hogy részt vegyenek egy budapesti AIDS-konferencián. A minisztérium szerint őket senki nem tájékoztatta előre (nem is kellett volna), és a vízumproblémákról is csak a sajtóból értesültek. A szervező egyébként az ellenkezőjét mondta annak, amit a külügy mondott.

A minisztérium szerint a ruandai szakember vízumát a belga követség intézte, de magyar diplomata is látta.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. július 4.
A Fõvárosi Kéményseprõipari Kft. (FÕKÉTÜSZ) kéményseprõje egy csepeli házban a kondenzációs gázkazánt és annak égéstermék-elvezetõ csövét ellenõrizi és fotózza a Fenyves úton 2016. július 4-én. A kötelezõ kéményellenõrzés és -tisztítás július 1-jétõl ingyenes és magáncégek helyett az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatósághoz (OKF) került. Korábban a kéményseprés már olyan drága volt, hogy sokakat ez riasztott el a rendszeres ellenõrzés megrendelésétõl.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.