Belföld
Budapest, 2016. április 12.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetõje a vasárnapi boltzár eltörlésérõl szóló javaslat szavazása elõtt az Országgyûlés plenáris ülésén 2016. április 12-én. Az Országgyûlés visszavonta a boltok vasárnapi zárva tartását elõíró szabályozást, a javaslatot a képviselõk 163 igen szavazattal, 2 nem ellenében és 11 tartózkodás mellett fogadták el.
MTI Fotó: Kovács Attila

Portikkal szembesítették volna Rogánt, de más dolga van

24.hu
24.hu

2016. 06. 17. 08:48

Korábban a témában:

Halaszthatatlan közfeladatainak ellátása és előre egyeztetett hivatalos programja miatt nem tud részt venni pénteken Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Portik Tamással tervezett szembesítésén, legalábbis ez áll abban az iratban, amely az alvilági leszámolások miatt eljárás alatt álló Portik meghallgatásának elhalasztását kéri – írja a Magyar Nemzet.

A lap azt írta, hogy Rogán a foci-Eb-n tartózkodik Franciaországban, de a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte, hogy ez nem igaz, a miniszter ezen a napon hivatalos programon vesz részt Münchenben, aminek keretében háttérbeszélgetést folytat a német sajtó munkatársaival, és interjút ad a Bild napilapnak.

Miniszter úr a Labdarúgó Európa Bajnokság következő két magyar mérkőzésén sajnos nem tud részt venni

– írták.

A meghallgatást egyébként a Fővárosi Törvényszék rendelte el a Rogán Antal és Juhász Péter közötti perben. A miniszter egymillió forintot követel az Együtt alelnökétől, mert szerinte nem igaz, hogy üzletelt volna Portikkal vagy köreivel a V. kerületi önkormányzat, és azt állítja, hogy Portikot sem ismeri. Ennek tisztázása érdekében kezdeményezte Juhász, hogy Rogánt szembesítsék Portikkal.

Ugyanakkor Rogán jogi képviselője ellenzi a szembesítést, mert szerinte okiratokkal minden igazolható az ügyben. Portikot pénteken valószínűleg meg is hallgatják.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.